A következő hetekben házkutatások, letartóztatások és üzletbezárások követték egymást.

Elena a nyolcadik napon kezdett magához térni, miután az orvosok fokozatosan csökkentették az altatószerek adagját.

Amikor már képes volt önállóan lélegezni, eltávolították a lélegeztetőcsövet.

Gyenge volt.

Zavart.

A torka pedig rettenetesen fájt.

Mercedes ott ült mellette.

Darío a folyosón várakozott.

Életében először tiszteletben tartott egy zárt ajtót.

– Rosario? – kérdezte Elena rekedten.

Mercedes egy pillanatra lehunyta a szemét.

– Él, kislányom. És szeretne látni téged, amint elég erős leszel hozzá.

Később Rosario kerekesszékben érkezett a szobába.

Finoman megsimogatta Elena kezének azt a részét, amelyet nem fedett kötés.

– Itt vagyok.

Elena sírni kezdett.

Még ahhoz sem volt ereje, hogy elmagyarázza, mit érez.

Rosario is könnyezett.

Mercedes mellettük maradt, kezében tartva a poharat, amelyet a lánya még képtelen volt önállóan felemelni.

Darío lépett be utoljára.

– Köszönöm – mondta halkan.

Elena a férfi kimerült arcát nézte.

– Nem akartam, hogy megöljék.

– Tudom.

– De én sem akartam meghalni.

Darío lassan leült.

Ezek a szavak mélyebbre hatoltak, mint bármilyen szemrehányás.

– Nem fogom arra kérni, hogy valami szépet láss abban, ami történt.

Elena lehunyta a szemét.

Túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy eldöntse, mit érez iránta.

A felépülése hosszú és fájdalmas volt.

Több hetet töltött kórházban, majd hónapokon át rehabilitációra járt.

A válla mozgása korlátozott maradt.

Éjszakánként néha riadtan ébredt, ha valahol becsapódott egy ajtó.

Egy ideig még arra is képtelen volt, hogy belépjen egy parkolóházba.

Amikor végre hazaengedték, úgy döntött, az édesanyjánál fog lakni.

Darío minden kezelést kifizetett, de semmiféle feltételt nem szabott.

Csak akkor látogatta meg, ha Elena beleegyezett.

Rosario minden vasárnap eljött, hozott valami finomságot, amit a szakácsnője készített, és egy mappát a saját gyógytornafeladataival.

– Most már együtt kell megcsinálnunk a házi feladatot.

Egy délután Elena újra szívből felnevetett, amikor sem ő, sem Rosario nem tudott kinyitni egy makacs befőttesüveget.

Mercedes egyetlen mozdulattal lecsavarta a tetejét, majd játékosan leszidta őket, amiért inkább nevetgéltek, ahelyett hogy rendesen megpróbálták volna.

Darío néha segített Elenának a gyakorlatoknál, ha a gyógytornásza megengedte.

Megtanult várni.

Megtanult engedélyt kérni, mielőtt hozzáért.

És megtanulta elfogadni, ha Elena azért akarta abbahagyni a gyakorlást, mert elfáradt.

Egy délután Elena megkérte, mondja el az igazat arról, mi történt a raktárban.

Darío nem próbálta eltitkolni.

A lány elhúzta a kezét.

– Az, hogy megmentettem az anyádat, nem jelenti azt, hogy felelős vagyok azért, amit utána tettél.

– Nem is téged hibáztatlak.

– Akkor azt se mondd, hogy irántam érzett szerelemből tetted.

Darío bólintott.

És amikor Elena megkérte, hogy menjen el, egyszerűen elment.

A következő hónapokban Darío fokozatosan átadta a hatóságoknak a saját illegális tevékenységeivel és Barragán szervezetével kapcsolatos dokumentumokat.

Tomás is úgy döntött, hogy vallomást tesz.

Mindkettőjüket megfenyegették.

Rosariónak egy időre el kellett költöznie, Mercedes pedig beleegyezett, hogy Elena rendőri védelmet kapjon.

Darío felszámolta az illegális üzleteit.

A törvényesen működő vállalatokat független vezetőség irányítása alá helyezte.

A hatóságokkal való együttműködés azonban nem mentesítette a saját bűneiért viselt felelősség alól.

Amikor végül letartóztatták, Elena már képes volt segítség nélkül járni.

A lány két hétig gondolkodott azon, hogy meglátogassa-e.

Végül elment hozzá.

– Nem fogom megígérni, hogy várni fogok rád.

– Nem is kérem.

– Próbálom visszakapni a saját életemet.

– Én is ezt szeretném neked.

Elena hazugságot keresett a férfi arcán.

Valami rejtett parancsot, amely önfeláldozásnak álcázta magát.

De nem talált ilyet.

Ugyanakkor arra sem kényszerítette magát, hogy azonnal higgyen neki.

Évek teltek el.

Elena visszatért a munkájához.

Eleinte csak néhány órát dolgozott naponta, később pedig egy közös rendelőben fogadta a betegeit.

Az egyik hege még mindig húzódott, valahányszor felemelte a karját.

Megtanulta azonban, hogyan segíthet más módszerekkel a pácienseinek.

Rosario állapota is sokat javult.

Már annyira visszanyerte a mozgásképességét, hogy ülve újra főzni tudott.

Rendszeresen felhívta Elenát.

Olyan napokon is, amikor Darío neve egyetlen egyszer sem hangzott el a beszélgetéseikben.

Darío letöltötte a büntetését.

Elena akkor írt neki, amikor kedve tartotta.

És amikor távolságra volt szüksége, egy ideig nem írt.

A közöttük élő szeretet még ezeket a szüneteket is túlélte.

Mert először fordult elő, hogy egyikük sem követelt semmit a másiktól.

Amikor Darío végre kiszabadult a börtönből, Rosario ment elé.

Testőrök nélkül.